Osgyányi Sára: Védelem című kiállításának megnyitója

Paksi Endre Lehel

Osgyányi Sára: Védelem.  Nem megnyitó szöveg a HUBA Galériában 

mert ott élőben mondom el mindezt - itt pedig olvasható, itt megmarad, azaz nem a rövid távú hatásra építem föl a szöveget, és nem a hosszú távú hatására építve fárasztom a kiállítótérben ácsorgókat. Ez most hivatkozásszöveg, a művész e képeit értelmezni hivatott.

Gondolhatnánk, hogy a virágok és a figurativitás ilyeténmód összekapcsolása nem más, mint puszta gyönyör a szemnek, egyben urbánus-kortárs, de egyben pedig végletesen dekoratív is. Az is, de nem a célból hogy pusztán gyönyörködtessen, ezért lesz hosszabb távon nézhető. A Védelem nem azért jött létre, hogy a piac követelményeinek megfeleljen, hanem azért, hogy közvetítse a művész által igaznak megélt dolgokat, azaz azt, ahogyan ő megéli életét.

Mi történt vele azóta, hogy annyira központiként tematizált közegét, az egyszerre fojtogató és mégis nélkülözhetetlenül nyüzsgő városi létet olyan képekben mesélte el, amelyek egyszerre megfojtók és nélkülözhetetlenül nyüzsgők; minden esetben a bárki által újrafölismerhető látképekben egyben a beléjük a kép fölső harmadába csempészett, halálra vonatkozó fényfolttal gyógyábrákká készített képek védelmét osztotta meg velünk? (Itt is a mindennapokból kivezető kiút megfogalmazása érdekelte a művészt, annak szerepeltetése ugyanott, amiből az kivezet. Ezért tekinthető gyógyábrának, azaz olyan képnek, amelynek nézése szándékoltan nemcsak az életre vonatkozó pozitív fordulatot képes eredményezni.)

A védelem gyógyábrán keresztüli kimondása - emlékeztetése - helyett itt a virágok az ismert és utált és rajongott város képe előtt már nem gyógyábrát eredményeznek, hanem magának a művésznek a szeretett és mégis megvetett várossal szembeni védekezési mechanizmusát ábrázolják. Ennyiben egészen másfajta mágiát képviselnek: egy tudat életet konstruáló képét ültetik át egy vászonra „csak”. A teremtetlen, azaz ember teremtette és ezért ennyire kétes közeg elleni védelemként a szubjektum és a külvilág közé bevont-beidézett természet képviselőinek fátyla, amely a képeken megjelenik - éppen úgy, ahogyan a művész tudata védekezik sűrűn beépített lakókörnyezetében jártában.

Mindezek után mindezt vélhetnénk egy vegytiszta neptunizációs mechanizmus ábrázolásának - azaz éppen annak, ami nem más, mint nemet mondás az életre, ahogy az van, és áttorzítása saját szájízünk szerint, annak érdekében, hogy elviselhető legyen. Ez a vád is érvényes, azonban ne gondoljuk, hogy mindez egy balga, azaz reflektálatlan viselkedésminta a művész részéről, hiszen előttünk áll a „Kihajolni veszélyes” értelmű kép, ahol a túltekert rózsaszínben úszó látványon ott az ismert, azonos üzenetű piktogram. De ettől a testvérétől hamar elszakad e kép, s a többit hasonlóan vádolhatjuk továbbra is. Ezért mondom most, a holdas kép hogyan magyarázza társait: a védelem kiterjeszthető a nem-ember-teremtette dolgok mindegyikére, azaz akár egy égitest, akár a teremtés bármely eleme megidézetten az életbe vetett bizalmunk alátámasztása bármely élethelyzetben, ahol fölfalni igyekszik bennünket saját teremtményünk, a mindennapok. 

(Elhangzott 2010. április 1-én, Osgyányi Sára: Védelem című kiállítása megnyitóján, HUBA Galéria (NÉZHELY), Bp.)