Nagykőrösi képeslapok című kiállítás megnyitója

Uszkay Tekla

Talán tudják, hogy az itt látható képeket már korábban, márciusban a budapesti HUBA Galériában láthatta az ottani közönség. A márciusi megnyitó előtt azon tűnődtem, mi juthat az ember eszébe először Nagykőrösről ilyen távlatokból? Alföldi város a Duna-Tisza közében, hangsúlyosan református település, ahol Arany János tanított hajdanán, eszünkbe jut a nagykőrösi konzervgyár. Aztán utánanéztem: Nagykőrös városát már a 13. században említik, a 14. században már mezővárossá nyilvánították. Ez azt is jelenti, hogy a város lakossága elsősorban mezőgazdálkodással foglalkozott, és a kézművességnek, kultúrának nem jutott olyan hangsúly, mint a szabad királyi városok esetében. Építészetében a magyar vidéki városokéval rokon barokk, későbarokk és klasszicista elemek uralkodnak. A reformkorban élte a város virágkorát, a forradalom után a gimnáziumban megindult színvonalas oktatást az akadémikus tanárok, többek között Arany János meghívása fémjelezte. Arany kultusza azóta is él a városban, múzeumot alapítottak neki, a kultúrházat és a gimnáziumot is róla nevezték el. Ez a kiállított képeken is visszaköszön majd.

Azért érdekes ez a kis összefoglaló ismertető Nagykőrös történetéről, mert bár csak 90 km-re vagyunk a fővárostól, de nemigen kerül a szakma figyelmének fókuszába. Ugyan volt Nagykőrösön már művésztelep és tárlat a ’80-as évek második felében, de nem alakult ki olyan élénk művészeti élet itt, mint Hódmezővásárhelyen vagy Szolnokon.

Ezen a kiállításon azt követhetjük nyomon, hogy a huba Művészcsoport három fiatal tagja, mintegy saját művésztelepet alakítva milyennek látta a várost 2009 nyarán. Az élménygyűjtést követően egy saját anziksz-összeállítást mutatnak be a művészek: Gábriel Ajna, Zsédey Teréz és Schaller István. A művésztelep helyszínét Mészáros Gábor választotta, akit személyes élmények, ismeretségek kötnek a városhoz, és a nagykőrösi életérzés megízleltetésével szeretett volna egy közös nyári élmény alapján festett együttesből rendezni egy témára fűzött kiállítást.

A képformátum előre meghatározott volt, ezáltal idézi is a képeslapok szabványszerűségét és nem csak az egységes téma, de a formátum és a keretezés is egy összeálló egységgé rendezi a képeket.

Ajnát és Istvánt elsősorban a város klasszikus nevezetességei ragadták meg, de személyes perspektívájuk különböző. Gábriel Ajna szinte szó szerint értelmezte így a hagyományos képeslapok látványvilágát, részben saját fotók után, részben egy könyv alapján dolgozva. A múlt század eleji nosztalgikus kispolgári miliőt eleveníti meg élénknek, színesnek, könnyűnek láttatva, Nagykőrös tipikusnak mondható mezővárosi karakterét kiemelve. Mintha a város napfényes, jó értelemben vett egyszerűsége érintette volna meg, ebbe a nézőpontba illeszkedett bele a helyiek számára értékes nevezetességek elismerésével. A templombelső a hatalmas orgonával, a harangtorony, Arany János emlékszobája: mind-mind a város fénypontjai ilyen értelemben. A Városháza meseszerűen harsány napsárgája, vörösei a fauvok homogén, erőteljes színfoltjait juttatják eszünkbe.

Schaller István korábbi geometrikusabb kompozíciós felfogása a táji ihletésű képein is alapvetően építette a képteret. Képeslapjai inkább közelítenek egy tájképfestő vagy életkép festő felfogásához, szabadabban értelmezte a tömör összegzés kívánalmát. Most a parkrészletek nagyvonalúan megrajzolt vibráló felületekké válnak, de a foltelemekből épülő képalkotás István jó érzékét mutatja az elrendezés tekintetében itt is. Nem válogat össze véletlenszerűen ható elemeket, minden a maga egyértelműségében az, ami. A református templom részlete című képe szorosan kötődik a korábbi absztraháltabb, de még figuratív festményekhez: sajátos szemszögből láttat, határozott, de érzékeny színhasználat jellemzi, lendületes, a képet átszelő elemek teszik izgalmassá, festőivé az egyszerű témát.

Zsédely Teréz egészen más szemmel figyeli a környezetét. Bájos iróniával nyúl tárgyához: Nagykőröst nem a hagyományos képeslap témával igyekszik megragadni. Nem turistaként, hanem külső megfigyelőként az egyes jeleneteket humorral átszőtt, enyhe iróniával szemléli. Merthogy ezek hétköznapi jelenetek, amelyekbe cseppenve az ott élőket, mindennapjaikat és közvetlen életterüket láttatja. Talán ezek személyesebbet, közvetlenebbül elárulnak a hely igazi hangulatáról. Nagyvonalú ecsetvonásaival elsősorban egy-egy dolog karakterét ragadja meg, fürdőző figurái Matisse jó érzékkel „odavetett” vonalait idézik.

A kiállítás a budapesti HUBA Galéria után most Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériában a helyi közönségnek bizonyára megint csak másképp mesél a városról, mint  nekünk akkor… Kérem fogadják szeretettel a művészeket és a képeslapokat.

(Elhangzott 2010. május 5-én, a Nagykőrösi képeslapok című kiállítás megnyitóján az Arany János Művelődési Központ Rácz József Galériájában Nagykőrösön)