Kores (Korcsmár Eszter): Új generáció / Kiűzetés című kiállításának megnyitója

Eszik Alajos

Kedves Megjelentek!

            Korcsmár Eszter legújabb képeinek bemutatóján engedjék meg, hogy néhány mondattal Önök és a képek közé álljak.

            Örültem Eszter felkérésének, mert két esztendeig kedves tanítványom volt és aztán is diplomáig figyelemmel kísértem munkáját. Ugyanakkor szerencsésebbnek tartanám, ha egy művészettörténész, vagy művészeti író állna a helyemen. Értő elemzése és egy esetleges publikáció többet segítene egy tehetséges fiatal alkotó pályára állásában, abban, hogy a művészeti élet értékén kezelje őt.

            Emlékszem, hogy Eszter első jelentkezésekor szemet szúrt, hogy előző iskolája a Mustármag Keresztény Iskola és Gimnázium volt, úgy emlegettük, hogy az a mustármagos kislány.

            Még ifjúkori emlékeimből tudom, hogy a fűszerpaprikát mustármaggal együtt vetik. Az benne a ráció, hogy a gyom gyorsabban nő, mint a paprika, így az elveszne a gyomban, a mustármag viszont mindkettőnél gyorsabban nő, így kijelöli a sorokat, megmutatja, hogy hol kell kapálni.

            Nos Eszter is gyorsan megerősödött, szuverén egyéniséggé vált egy amúgy igen erős évfolyamon belül. Természetesen a felvételire való felkészülésében többen segítették, például Nagy Árpád Pika, Sárközi Róbert, Baksay József, akik az Óbudai Művészeti Szakközépiskolában foglalkoztak vele.

            Már a felvételi mappájában felfigyeltem furcsa, kicsit frivol színvilágára. Akkor Odilon Redon pasztelljei jutottak eszembe.

            Hogy kicsit érthetőbbé tegyem, ez olyan fagylaltos színkör volt. Mindez a hétköznapi élet apró-cseprő szüzséjével párosítva nagy valóságismeretről és finom iróniáról tanúskodott. Nagyon érdekesnek találtam, hogy kérdőívemre adott válaszában (amely arra kérdezett rá, hogy melyik a kedvenc képe a Szépművészeti Múzeumban), Pierre Puves de CHAVANNES Magdolna c. művét jelölte meg. Indoklása szerint a kép szimbolikus töltete és sajátos színvilága fogta őt meg. Ezenkívül Pierre BONNARD két kis ebédlős életképét írta be.

            Ezek a választások szerintem máig nagyon jellemzőek Eszterre.

            A hétköznapi élet apró eseményei, a mögöttes mezőben inkább csak sejthető, mint konkrétan kibomló szimbolikus tartalommal. Egy régi fénykép, amelyhez fűződő nosztalgikus emóciókat azonnal megkontrázza, önironikus gesztussal elidegeníti a kép színvilága.

            Érzelem és önironikus fintor együtt, fedésben, transzparenciában, irizáló képmezőben.

            A Bonnard-képek vonzó érzéki festőisége kapcsolva a hétköznapok pátoszos felstilizálásával és azonnal kontrázva másik énje kritikus szájelhúzásával. Ha ezt a keveréket elemezzük, arra juthatunk, olyanok ezek, mint megfestett Cseh Tamás-dalok.

            Van ebben valami könnyed franciás jelleg, de persze csak annyira francia, mint amennyire Antoine és Désiré franciák.

            Azonkívül van a dolgoknak egy üde, lányos levegője. Nem tudom, csak gondolom, hogy ezt akkor is belelátnám, ha nem ismerném az alkotót.

            Fontos-e, hogy egy képzőművész nő? Van-e női képzőművészet? Divatos kérdések ezek most, amikor irodalomban és képzőművészetben trendi dolog gender problémákkal foglalkozni.

            A képzőművészet régebbi történetében ritka madár egy-egy női alkotó (Sofonisba Anguissolla, Angelica Kauffmann stb.), de például a huszadik században már hosszasan lehetne sorolni a jelentős női alkotókat. Csak magyar viszonylatban például Vaszkó Erzsébet, Országh Lili, Keserű Ilona, Schár Erzsébet stb. A legutóbbi miskolci grafikai bienálén 156 kiállítóból 56 nő szerepelt, és ez az arány biztosan folyamatosan és huzamosan tovább fog változni a hölgyek javára, hiszen a jelenlegi osztályomban a Képzőművészeti Egyetemen 14 főből 11 lány.

            Nem tudom, hogy ez jó-e, vagy egyáltalán fontos-e? Mindenesetre női képzőművésznek lenni ma már nem nadrágszerep. Véleményem szerint minden pozitív diszkrimináció fölösleges és sértő.

            Ez után a kitérő után térjünk vissza Korcsmár Eszterhez. Ő nem akart és nem akar trendi dzsender-művész lenni.

            Szuverén egyéniség és nem mozgalmár alkat. Egyik 2007-es munkájának címe: Nyalókanőt jelző tábla, angolul: Road sign, „lollipop-woman”. A dupla- vagy triplafenekű munkán egy babarózsaszín nyeles nyalóka látható, amely egyben közlekedési tábla, amelyen egy nő mosolyog (csak szája van), a mosolygó száj pont olyan színű, mint a nyalóka, tehát egy önmagát szopogató nyalókáról van szó, amely, vagy aki ugyanakkor nő is és közlekedési tábla is.

            A jelentése zavarba ejtő és pikáns, de a megjelenés végtelenül decens.

            A babarózsaszín (pink) Eszter egyik kedvelt színe, ugyanúgy a babakék is.

            Legújabb képei kékek. Mint elmondta, saját cianotípiái ihlették az új kék-korszakot.

            A képeken gyermekarcokat látunk – megint egy krakéler vállalkozás – könnyen giccsgyanús ügy sülhet ki belőle – már Murillo koldus-angyalkái is giccsgyanúsak. De Eszter még emeli a tétet: kifestett arcú gyerkőcöket ábrázol, a ma divatos gyermekarcfestés lelkes áldozatait – vámpír, macska, superman, pókember maszkok fedik a gyermekarcokat. A maszkok a művészet ősi tárgyai. Maguk a maszkok, vagy maskarák.

            Esztert most az érdekli, hogyan működik az a különös transzparencia, amely egy még kialakulatlan gyermekarcot és egy untig ismert klisét montíroz egymásra. A még ki sem alakult, de már átalakított arcok. Mindez intenzív ciánkékben. Nagyon vidám, vagy mégis szomorú képek ezek? Nem tudom, merthogy csiki-csuki helyzeteket teremtett a művésznő. A kétértelmű, többértelmű helyzeteket imádják a nők, amelyekben a férfi sután téblábol.

            Vagy ahogy Pergolesi Úrhatnám szolgáló című kisoperájának fináléjában a férfi szereplő énekli: Te kedves férfi néző azt jól jegyezzed meg/a női lélek titkát te meg nem nem fejtheted/jegyezd meg jól.

            A kiállítást megnyitom.

(Elhangzott 2009. október 1-jén, Kores (Korcsmár Eszter): Új generáció / Kiűzetés című kiállítása megnyitóján, HUBA Galéria (NÉZHELY), Bp.)