A FELSZÍVÓDÁS című kiállítás megnyitója:

Húber András: Felszívódások   

Eljött az óra, talán az első igazi megmérettetés órája.

Tizenöt év ismeretség után már nemigen találok mentséget esetleges szakmai hiányosságokra és már nem jóindulatú biztatás, a kissé túlzó dicséret sem.

Zsédely Teréz 1993 óta tanítványom, ismerősöm, barátom.

Chikán Bálint, fiatal korom Stúdiós művészeti vezetője, az akkori (mármint mi) 30 évesek búcsúkatalógusában „fiatal középkorúként” írt a kiöregedett Stúdiós művészekről. A középiskolában, vagy az egyetemi évek elején a nagy görcsös nekirugaszkodások idején azt mondtam: „Nyugi – nyugi az első igazán komoly műveket ráértek 30 éves korotok körül létrehozni”. Nos, az akkor még fényévnyire volt, de ma tény, itt van.

            Lássuk, mire megy egy rendkívüli képességekkel megáldott, esetleg megvert festőművésznő.

Az egyetemen egy ma is tanító festő-tanár az első nap ezzel fogadta eljövendő tanítványait: „a lányok menjenek át a másik terembe, belőlük úgysem lesz művész”. Szerencsére Teri nem ehhez a mesterhez járt.

            Nos Zsédely Teréz festőművésznő és anya. Letesz elénk egy festménykollekciót, cáfolandó e buta elméletet.

Hat kép. Négyzetméteres vásznak megtöltve igazi festészettel, kvalitással, humorral. Megelőző munkáihoz képest nincsenek „bakugrások”.

Sommás, nyugodt, határozott, ugyanakkor nem koravén. Figyelemreméltó, fiatal, XXI. századi műveket alkot. Igazi friss festészet ez. Művei kissé nosztalgikusak, kissé retro hangulatot árasztanak.

Feltehetjük a kérdést, miben különbözik a művész látványteremtő gyakorlata az egyszerű nosztalgián alapuló retro - hangulat megidézésétől?

A múlthoz tapadó „otthonosság érzés” mint az elhagyott, elmúlt, környezet, közösség, táj iránti vágy érzelmi ereje nagy, de ennek kifejezésére kiválóan megfelelnek a dokumentumfilmek.

A személyes emlékezet saját narratívákat rak össze, hogy annak fókuszpontja előállítsa saját magát, az érző, gondolkodó személyes Ént. Zsédely Teréz ezt teszi.

A modern filmes, vagy éppen képregényszerű szerkesztéssel a motívumok animációs összeillesztésével különös filmszerű, álomszerű képeket hoz létre magas színvonalon festészetben elbeszélve.

A kézzel készített kép az emberi látás tükre. A festmény megmunkált fizikai tárgy, a film nem. A festmények nem mozognak, nincs hangjuk és nem is sokkal tartósabbak a filmnél. Csakhogy a film és a videó az időt múlatja velünk, a műtárgy szemlélésébe mi fektetünk időt.

(Elhangzott 2008.március 4-én, Zsédely Teréz: FELSZÍVÓDÁS című kiállítása megnyitóján,

HUBA Bemutatóterem és Galéria, Bp.)