KONDOR ATTILA: PARMENIDÉSZ TÖREDÉKEK II. című kiállításának megnyitója Bárdosi József Tisztelt Megnyitóközönség! I. Szellemi áramlatok Vannak olyan korok, amikor elindul valami különleges szellemi áramlat, amely egyre több embert, többnyire egyre több művészt kerít hatalmába. És ha ez az áramlat túl erős, akkor megváltozik minden. A kereszténység egy ilyen jelentős spirituális szellemi áramlat volt, amely megváltoztatta a világot, és nagy örömünkre létrehozta a középkori keresztény művészetet. Kicsit ezzel szemben született meg egy másik, a reneszánsz-humanizmusnak nevezett mozgalom, és még folytathatnám a sort. Tehát, hogy megváltozzon minden, az igen ritkán fordul elő. Tapasztalataink szerint a szellemi áramlatok megmaradnak az értelmiség köreiben, még akkor is, ha onnan kisugároznak a társadalom minden rétegére. Azonban nézzük meg, mi a helyzet a kortárs képzőművészettel! Nem is olyan rég a szocialista realizmus ellenében, még ha lassan is, de lábra kapott az avantgárd, azonban a 70-es évek végére ki is fulladt. Kifulladt, de egyúttal valami különös dolog is történt: a modernizációt hirdető avantgárd felhagyott a rombolást és az új világot hirdető aktivizmusával, és klasszikus, konzervatív szellemi áramlatokat kezdett a kebelére ölelni. Pl. Molnár Sándor festőművész a 60-as években, valamint Hajas Tibor költő és performer a 70-es években Hamvas Béla és a tibeti kultúra hatása alá került. Aztán a 80-as években újabb és újabb áramlatok indultak el: egyrészt a Cápa, a Hasbeszélő és a Mauzóleum c. bölcsészindex megjelenésével, másrészt a preszokratiánus filozófusok feltűnésével, és olyan keresztény gondolkodók és misztikusok tanaival, mint Eckhardt mester, Keresztes Szent János, Hildegard von Bingen. Aztán jött Gémes Péter grafikus, aki Hérakleitos tanait idézte meg számunkra, Hérakleitost, aki végső soron Parmenidés tanainak egyik folytatója. És ezzel mondhatnám, hogy a 90-es évekből átugrunk a 2000-es évekbe, korunk szellemi áramlataihoz. Tisztelt Megnyitóközönség! II. Korunk szellemi áramlatai Amikor egy festő elkezdi pályáját legkésőbb akkor, de jobb esetben már korábban elgondolkodik, ő miféle valóságban él, és a művészet miféle képet rajzol a valóságról. No, erről beszél Parmenidés a Diké istennőt megszólaltató 2. fragmentumban, ezt mondatja vele: „az egyik (út), hogy VAN, és egyszersmind a nemlét nincs, ez a meggyőzés ösvénye (mert ez követi az igazságot). A másik pedig, hogy NINCS, s hogy a nemlét szükségszerű; ez az ösvény, így hirdetem neked, teljesen megismerhetetlen…”/FR264/. Aktualizálva felvethetjük azt a kérdést, hogy művészet-e az olyan tevékenység, amely a nem létező valóságot jeleníti meg művészi valóságként? Aristotelés pontosan azzal vádolta Parmenidés (az eleaták) tanait, hogy külön választották a logos (a lényeg) szerinti igazságot az érzéki valóság vizsgálatától (ns szerint FR259). Azonban Parmenidés előre megadta a választ. Ezt mondja: „Ahhoz, hogy az igazságot megértsük, nem hagyatkozhatunk az érzéki tapasztalatra, hanem egyedül csak értelmünkre, nem a szemünkkel, hanem az értelmünkkel kell látnunk” (FR264). Persze most feltehetjük a kérdést, ha leértékeljük az érzékiséget -különösen probléma ez a festő számára-, akkor miféle tapasztalat által lát az értelmünk. (Ma azt mondjuk, hogy a virtuális tapasztalatra építenek valódinak látszó világot és művészetet.) Majd azzal folytatja Parmenidés. „ A gondolati létező oszthatatlan, az értelem feladata, hogy az egymástól távol eső dolgokat összegyűjtse” (FR264). És ha körbe tekintünk a teremben, magunk is látjuk, magunk is megtapasztaljuk, hogy mennyire hagyatkozik az érzékeire, és mennyire lát az értelmével a festő. És megtapasztaljuk az érzékeink által, hogy miféle „oszthatatlan gondolati létezője” van Kondor Attila kiállításának -ahogy Parmenidés mondaná-, és azt is, hogy a valóság érzéki gazdagságát miként fogja össze a festő az esztétikum nyelvezetén. Végül engedjék meg, hogy egy látszólag anti-parmenidési gondolattal zárjam mondandóm! most – álommal töltögetett múltam üres polcain számolgatom a meg nem történteket és megnyugtat – hogy vannak olyanok amilyenek nincsenek tehát vannak nincsenek ( Elhangzott 2006. november 21-én, Kondor Attila kiállítás megnyitóján, HUBA Bemutatóterem és Galéria, Bp.) |
